BÓDÁS JÁNOS: ENYHÜLÉS?

BÓDÁS JÁNOS: ENYHÜLÉS?

 

Ha jövendőbe nézünk,
hol aggódunk, hol remélünk,
Bárhogy küzd is kezünk, agyunk,
magunk ura nem mi vagyunk.
Tiéd Urunk sorsunk, hazánk…
– Isten békéje, szállj le ránk.

Kik a békéről beszélnek,
egymástól még ők is félnek.
Olajág van jobbkezükben,
– van-e bizalom szívükben?
Nagy enyhülést vár a világ!
– Isten békéje, szállj le ránk.

Hozz nyugalmas munkát, álmot.

Nagy országok s kis családok
éljenek bátor reményben…
Se a földön, se az égen
ne villanjon pokoli láng!
– Isten békéje, szállj le ránk.

Hullámozzon mindenfele
vetések arany tengere,
hol dalos madarak szállnak.
Réten, kertben, erdőn, s házak
ablakában nyíljon virág.
– Isten békéje, szállj le ránk.

Őrizd meg a házainkat,
a fát, mely gyümölcsöt ringat.
Mind, amink van, maradjon ép.
Se ember, se osztály, se nép
máséra ne legyen falánk.
– Isten békéje, szállj le ránk.

Házak gombaként nőjenek,
anyák reménnyel szüljenek.
Szarvas fial, madár ha költ,
tartsa el mind bőven a föld.
Ne legyen határ vaspalánk.
– Isten békéje, szállj le ránk.

Őrizd, vezesd a népeket,
ismerjék meg kegyelmedet,
s dús földön, tiszta ég alatt
követve Te szent Fiadat
szálljon Hozzád hálaimánk.
– Isten békéje, szállj le ránk.

Jónás vallomása

Jónás vallomása

 

„Fogjatok meg és vessetek engem a tengerbe,

és megcsendesedik a tenger ellenetek, mert tudom én,

hogy énmiattam van ez a vihar rajtatok.”

 

Olyan nehéz volt ezt megtanulni,

Lábaidhoz összetörve odahullni,

És elsírni csendesen és halkan:

Te hívtál, de én mást akartam.

Az életemből életed kihagytam,

Terveimet nélküled faragtam

Futottam előled, tagadtam léted,

Pedig ott éreztem nyomomban a lépted.

Másoknak szemében a szálkát kutattam,

Míg magaméban a gerendát otthagytam.

Életem lapját a szélvész felkapta,

Bűnös szenvedélyek átcsaptak rajta.

Téged okoltalak, embert hibáztattam,

Nincs Isten, nincs ember, ki segítsen rajtam,

És Te nem feleltél míg meg nem tanultam:

Magam hibáztatni és siratni múltam.

Olyan nehéz volt ezt megtanulni,

Lábaidhoz összetörve odahullni,

És elsírni csendesen és halkan,

Hogy, ami botlás volt az életemben,

Ami szenvedés volt belül a lelkemben,

A könny, amely fájón égetett,

A szív, amely annyit szenvedett,

A tervek, amik összedőltek,

Az álmok, amik összetörtek,

Az élet, mely eddig sötét volt,

Mint a beborult őszi égbolt,

Mindez azért volt, mert én akartam,

Az életemből életed kihagytam,

Terveimet nélküled faragtam,

Az életemből életed kihagytam.

Énmiattam! Énmiattam! Énmiattam!