Jónás vallomása
„Fogjatok meg és vessetek engem a tengerbe,
és megcsendesedik a tenger ellenetek, mert tudom én,
hogy énmiattam van ez a vihar rajtatok.”
Olyan nehéz volt ezt megtanulni,
Lábaidhoz összetörve odahullni,
És elsírni csendesen és halkan:
Te hívtál, de én mást akartam.
Az életemből életed kihagytam,
Terveimet nélküled faragtam
Futottam előled, tagadtam léted,
Pedig ott éreztem nyomomban a lépted.
Másoknak szemében a szálkát kutattam,
Míg magaméban a gerendát otthagytam.
Életem lapját a szélvész felkapta,
Bűnös szenvedélyek átcsaptak rajta.
Téged okoltalak, embert hibáztattam,
Nincs Isten, nincs ember, ki segítsen rajtam,
És Te nem feleltél míg meg nem tanultam:
Magam hibáztatni és siratni múltam.
Olyan nehéz volt ezt megtanulni,
Lábaidhoz összetörve odahullni,
És elsírni csendesen és halkan,
Hogy, ami botlás volt az életemben,
Ami szenvedés volt belül a lelkemben,
A könny, amely fájón égetett,
A szív, amely annyit szenvedett,
A tervek, amik összedőltek,
Az álmok, amik összetörtek,
Az élet, mely eddig sötét volt,
Mint a beborult őszi égbolt,
Mindez azért volt, mert én akartam,
Az életemből életed kihagytam,
Terveimet nélküled faragtam,
Az életemből életed kihagytam.
Énmiattam! Énmiattam! Énmiattam!