Hittanos évnyitó gyülekezetünkben

Hittanos évnyitó gyülekezetünkben

Az idén első osztályba beiratkozott gyermekeknek nemcsak az iskolakezdés jelentett izgalmas változást az életükben, hanem új dolog, hogy etikát vagy hit-és erkölcstant is tanulhatnak az iskolában, a tanórákba beépítve. Városunkban és Szorgalmatoson összesen 55 elsős gyermeket íratott a szülője református hittanra.

Gyülekezetünk úgy gondolta, hogy már a hivatalos évnyitó előtt összegyűjtjük ezt a gyerekcsapatot egy játékos, kreatív délelőttre, hogy a tanórákon már ismerősként fogadjuk egymást, és megismerhessék leendő gyülekezetük életterét is.

Augusztus 31-én, szombaton 27 gyermek jött el a meghívásra. A gyülekezeti teremben köszöntöttük egymást, majd énekeltünk, beszélgettünk, izgalmas történtet hallgattunk. Érdekes élmény volt a templomba átmenni, ahol a gyermekek megismerték, milyen egy református templom belseje, milyen berendezési tárgyai vannak. A szószékről egy rövid prédikációt is meghallgattunk, majd imádkozás és ének után visszatértünk a parókia udvarára, ahol élvezettel játszottak, fogócskáztak. A sok mozgás után enyhítettük szomjunkat és éhségünket a gyülekezeti teremben, majd kreatív feladat következett: mindenki elkészíthette saját könyvjelzőjét a hittan könyvébe. Ezután ismét játék következett, ami után feltöltődve, vidáman, új barátokat szerezve, na és persze, egy ajándék jégkrémmel térhettek haza.

Hálás szívvel köszönjük meg a Mindenható Istennek ezt a délelőttöt, a csodálatos időjárást, ezeket a gyermekeket, és kívánjuk Istenünk áldását az idei tanévkezdésre és a gyülekezeti gyermekalkalmakra is.

Hamvasné Nagy Annamária

Hittanos évnyitó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük