október 18. szombat

október 18. szombat

***************************************************************

 

Hogyan álljunk a munkához?

Jézus így szólt hozzájuk: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (János 5:17)

  1. Munkavégzés során szembesülünk Istennel és önmagunkkal

Erre egy jól ismert példát láthatunk Lukács evangéliumának 5. fejezetében. Péter egy egész éjszakán át tartó sikertelen halfogás után Jézus szavára kiveti a hálót, és olyan sok halat fog, hogy a többi társától kell segítséget kérnie. Rádöbben arra, hogy Jézus, az ács (vagy kőműves?) jobban ért Péter szakmájához, mint ő maga. Megérti, hogy Jézus irányítani tudja az eseményeket, és még a munkájában is jobban jár, ha figyel rá, ad a szavára. Másrészt azonban szembesül önmagával is. Jézus jelenléte megláttatja vele, hogy ki ő valójában, és így szól: “Menj el tőlem, Uram, mert én bűnös vagyok” (Lk 5:9, EFO). (Tóth-Simon Károly)

 

***************************************************************

A nap gondolata:

Ne tolakodjunk semmiféle szolgálatra, de ne is toljuk el soha Isten küldő kezét.

******************************************************

Imádság:

Köszönöm Istenem, hogy munkám során közelebb kerülhetek Hozzád, hatalmadhoz, kegyelmedhez, de önmagam megismeréséhez és fejlesztéséhez is. Ámen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük