Isten előtt hálás szívvel emlékezni…
2012. október 14. vasárnap
(Szolgálattevő: Katona Béla református lelkész)
Textus: Filippi 1:3-4
Kedves Testvérek!
Alapigénkben Pál apostol emlékezik. Aki emlékezik, az visszatekint. Visszanéz a közeli, vagy a távoli múltjába. Tévedünk, ha azt hisszük, hogy csak az idős, a megöregedett ember szokott emlékezni. Láttam én már 10 éves gyermeket is emlékezni. Ült a dvd-lejátszó előtt és kezdte visszanézni a családi felvételeket, azokon belül is régi önmagára volt kíváncsi elsősorban, valamint arra, hogy mi mindenben volt része kis élete pár éve alatt.
A múltunk hozzánk tartozik. Bármennyi idősek legyünk is, van múltunk. Persze minél több idő telt el a születési időpontunk és a múltidézés pillanata között, valószínűleg annál több élmény, esemény, ember jelenik meg lelki szemeink előtt. Alapjában véve két fő csoportba oszthatóak az emlékeink. Van, amire örömmel és boldogan emlékszünk vissza. De jó volt, amikor… – így kezdődik általában a boldog élmények felemlegetése. Csak a szépre emlékezem – mondja a régi dalszöveg. Azonban nem csak szép és jó dolgok történtek velünk a múltban. Ezek pedig a másik csoportját elevenítik meg emlékeinknek: a fájdalmas, keserű, szomorú részét életünknek.
Hogy mi jut eszünkbe a múltunkból, az függ attól is, hogy milyen kedvünkben talál az emlékezés. Az embernek borús hangulatában inkább a szenvedések, a nehézségek jönnek elő a szívéből. Máskor egyértelműen a jó és pozitív emlékek kerülnek előtérbe.
Ezen a mostani vasárnapon, jubileumi konfirmáltak találkozóját tartjuk gyülekezetünkben. Emberileg kiszámíthatatlan volt, hogy hány ember fog eljönni erre az alkalomra. Sajnáljuk a távolmaradókat, de nagyon örülünk azoknak, akik itt vannak. Azt gondolom, hogy emlékek vannak bennetek. Többnyire régi emlékek. Kérek mindenkit, hogy most kicsit gondoljon vissza a saját konfirmálására. Most még nem tudunk róla beszélgetni, de ha vége lesz az istentiszteletnek, akkor megtesszük ezt is. Milyen emlékek jönnek elő bennetek? Emlékezzen most mindenki! Ne csak a jubileumi konfirmandusok, hanem mindenki, aki itt van a templomban! Eszembe jut egy idősebb asszonnyal való beszélgetésem, aki a héten megkérdezte tőlem, hogy ugyan ő nem érintett ebben a jubileumi konfirmálásban, de azért eljöhet a templomba? Természetesen, hiszen mindig, mindenkit szívesen látunk – mondtam neki. Bármikor is konfirmáltál, mi jut eszedbe róla? Talán bevillan egy szigorú, vagy egy szelíd lelkipásztor. Bevillannak diáktársak, akikkel együtt jártál a felkészítő alkalmakra. Hogy bevillannak-e a káté kérdései és válaszai? Azt is mindenki egyen-egyenként tudja csak. Mindenesetre, ha konfirmáltál, akkor vannak egyházi emlékeid. Akkor ez azt is jelenti, hogy annak idején megkereszteltettek a szüleid. Hiszen a konfirmáció a keresztelés következménye. A keresztelés ugyanis Istenhez tartozást jelent, az Ő nagy családjának válik tagjává, aki részesül a keresztség sákramentumában. Ezért is örülök, ha mai istentiszteletünkön volt keresztelő. Két család három gyermekét kereszteltük meg. És a jubileumi konfirmáltak egyházi élete is itt kezdődött. Meg lettek keresztelve. Majd jártak hittanra – sőt, a jubilálók egy része egyházi iskolába járt itt, helyben – majd amikor eljött az ideje, akkor megtörtént a konfirmációra való felkészülés és maga a konfirmáció is. Ülnek a templom padjaiban olyanok is, akik szintén jubilálnak, mégsem találjuk nevüket gyülekezetünk anyakönyvében. Ennek az az oka, hogy máshol születtek, máshol éltek egy darabig, és máshol konfirmáltak, majd valahogyan idekerültek ebbe a városba, ami korábban még faluként funkcionált. Vannak, akik elkerültek Tiszavasváriból, de eljöttek erre az ünnepi alkalomra. Örülök, hogy ők is köztünk vannak.
Pál apostol Isten előtt emlékezik és hálával a szívében. Én mindkét dolgot fontosnak érzem. Isten előtt emlékezni azt jelenti, hogy az öröm öröm marad, a fájdalom és a keserűség pedig tanulsággá és jellemformálóvá szelídül. A hálás szívű emlékezés pedig azt jelenti, hogy van Kinek és van mit megköszönni. Ha most a jubileumi konfirmandusokra gondolok, akkor azt mondhatom, hogy nektek eltelt 50,55,60,65,70 év az életetekben a konfirmálásotok óta. Ez emberi léptékkel mérve nem kis idő. Hálát adhattok, mert még éltek, még itt lehettek az élők közösségében.
Érdemes egy picit visszagondolni arra, hogy hogyan alakult az életetek? Mi jutott nektek család, munkahely, egészség, nyugdíj kapcsán? És hogyan alakult a hitéletetek? Mennyire sikerült Isten mellett megmaradni? Ezt mindenki maga tudja. Isten mindenesetre szeretné, ha köze lenne életünkhöz. Ennek oka az, hogy szeret bennünket, hogy fontosak vagyunk Neki, hogy drágának tart bennünket. De az Úrnak csak akkor lehet köze bárkihez is, ha mi beengedjük őt szívünk ajtaján.
Pál apostol hálát ad egy gyülekezetért. A filippibeli gyülekezet tagjait köszöni meg Istennek. Munkálkodott közöttük, hirdette Isten szeretetét, bűnbocsátó és üdvözíteni akaró kegyelmét, majd máshol szolgálta az Urat. De a kapcsolatot igyekezett tartani velük és imáiban rendszeresen gondolt rájuk. Igaz, én nem vagyok egy Pál apostol, csupán 10. éve szolgálom itt a Mindenható Istent, de én is nagyon hálás vagyok az Úrnak Tiszavasvári református közösségéért. Hálás vagyok Istennek e gyülekezet évszázados múltjáért! Hogy évszázadok óta van református gyülekezet ezen a településen. Hogy Isten megszólított korábban is embereket, hogy emberek szolgálhatták az Urat, keresve és munkálva az Ő dicsőségét. Hálát adok az Úrnak ezért a gyülekezetért. Annak minden tagjáért. A jubileumi konfirmáltakért éppen úgy, mint akik most egyáltalán nem jubilálnak. Az énekkarért éppen úgy, mint a presbitériumért, a gyermekekért, az ifjakért éppen úgy, mint az idősekért. A családokért éppen úgy, mint az egyedül élőkért.
Amikor az ember hálát ad, akkor örömmel állapítja meg, hogy van Kinek és van mit, kit, kiket megköszönni. A hívő ember tudja, hogy életének megtartatása nem a véletlen, a szerencse, a sors hozadéka. Mi nem a sorsnak vagyunk hálásak, hanem a sorsunkat kezében tartó élő és hatalmas Istennek, akiről azt énekelt az énekkar, hogy Isten hord karjain, ne csüggedj el, védelme biztató jöjj, ismerd el. Hatalmas karjain magához von, nem árthat semmi sem, Ő oltalom…
Pál apostol szavaiból kiindulva emlékezésünket hassa át a hálaadás, az öröm, és az imádságos lelkület. Hálaadás a múltért, a jelenért és a reményteljes jövőért. Öröm az Úrral és az egymással való találkozásért. Imádságos lelkület, mely nem feledkezik meg fohászkodni embertársaiért, azon belül családjáért, gyülekezetéért, városáért, nemzetéért. Ámen
Az istentiszteleten énekelt énekek: 264, 167, 434