2012. október 20. – Énekkari találkozó Debrecenben, a Nagytemplomban

Gyülekezetünk énekkara lelkesen készült a Tiszántúli Református Egyházkerület énekkari találkozójára, melynek helyszíne a Debreceni Nagytemplom volt. Kisebb meglepetésünkre csupán 7(!!!) énekkar vállalta az utazást és az énekes szolgálatot. Két szegedi gyülekezet énekkara mellett Tuzsérról, Nyírbátorból, Nyíregyháza-Kertvárosból, Békésből és Tiszavasváriból jöttek az énekkarok. Rövid igei szolgálat után – melyet Sepsi Károly nyugalmazott lelkész végzett – az énekkarok egymás után adták elő mindazt, amivel készültek. Majd a 3 összkari művet énekeltük el. Ezt követően rövid értékelés hangzott el Berkesi Sándor karnagy által. Az ünnepi alkalom ebéddel folytatódott a Kollégium Tápintézetében.

Összességében egyáltalán nem bántuk meg, hogy részesei lehettünk az énekkari találkozónak. Áldott, léleképítő összejövetel volt. Istené legyen érte a dicsőség!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük