november 27. csütörtök

Napi Ige és gondolat

*****

  1. november 27. csütörtök

***************************************************************

 Még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk. (Zsidó 2:1)

 

Isten gyermekei Istenre, az Ő kijelentésére figyelnek. Szembesít bennünket a mai Ige: mennyire figyelünk Istenre, az Ő vezetésére? Annyira, amennyire olvassuk, hallgatjuk, megéljük az Igét. Ha nem élünk Isten Igéjével, annak egyenes következménye az elsodródás, a helyes útról való letérés.

         Jobban figyeljünk – ezt kéri az Ige tőlünk. Olyan ez a felszólítás, mint amikor az iskolában a bóbiskoló gyermeket megszólítja a pedagógus. Figyelj egy kicsit jobban, mert baj lesz! Az Igében ugyanezt a szeretetteljes és felelősségre indító figyelmeztetést találjuk. Ugyanis mindennek következménye van életünkben. Annak is, ha figyelünk az Igére és úgy rendezzük be életünket, ahogyan Urunk szeretné, de annak is, ha csak immel-ámmal törődünk azzal, amit Ő szeretne. És persze annak is, ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk az Úr velünk kapcsolatos akaratát, szándékát.

         Az a kérdés, hogy sodródni akarunk-e vagy a helyes irányba tartani az Úr vezetésével? Mindenki eldöntheti ezt, sőt el is döntjük naponként. Amennyire fontos Isten Igéje és az annak való engedelmesség, annyira helyes életünk iránya. Minden más rossz irányba sodor bennünket. Megválaszthatjuk életünk irányát…

 

***************************************************************

A nap gondolata:

Az Írásban foglaltak cselekvése képezi annak legjobb magyarázatát. (Steinberger)

 

******************************************************

Imádság:

Uram! Olykor felszínes vagyok az igeolvasás az imádkozás terén. Nem is értem önmagam, hiszen tudom, mert megtapasztaltam már számtalanszor, hogy az a jó és helyes, ha komolyan veszem az előtted való elcsendesedést, az Ige megértett üzenetének megvalósítását. Segíts ebben naponta engem! Ámen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük