Miből élsz?

Miből élsz?

2012. október 28. vasárnap

(Szolgálattevő: Katona Béla református lelkész)

Textus: Róma 1:16-17

Kedves Testvérek!

  Alapigénket olvasva két rövid kérdéssel kell szembesülnünk: 1. Milyen emberek vagyunk? 2. Miből élünk? Sokféle válasz megfogalmazódhat szívünkben akár lényegre törően akarunk megnyilvánulni, akár apróságokra szeretnénk rávilágítani a lényeget kissé háttérben tartva. Milyen emberek vagyunk? Mondhatnánk erre attól függően, hogy min megyünk keresztül, hogy szomorú, szenvedő, izgatott, boldog, örvendező, elégedetlen, türelmetlen… Használhatnánk még jó pár jelzőt, ha ezt a kérdést röviden szeretnénk megválaszolni és a pillanatnyi érzéseinkre koncentrálnánk. Mondhatnánk azt is, hogy ilyen vagyok, amilyen, engem így kell elfogadni. S hogy miből élünk? Fizetésből, nyugdíjból, segélyből vagy kinek, mi köze hozzá… Ezek helytálló gondolatok, de szeretném, ha kicsit mélyebben vizsgálnánk meg ezt a két kérdést. A válaszunk mélységét pedig adja a Biblia mércéje.

Az igaz ember pedig hitből fog élni – írja Pál apostol. Ki számít igaz embernek? Én igaz ember vagyok? Tovább nehezíti elmélkedésünket az a tény, hogy két fejezettel később, itt a Római levélben azt olvassuk: Nincs igaz ember egy sem… Most van hát igaz ember vagy nincs? Feloldható ez az ellentmondásosnak tűnő gondolata a Bibliának? Nos, feloldható ez az ellentét még pedig a következőképpen: Isten előtt minden ember egyforma. Egyformán bűnös. Tőle egyformán elhajlott, esendő. Önerőből senki nem igaz az Úr előtt. Saját erejéből, képességeiből nem tud örök életre jutni senki. De ebből az Úr előtti nem igaz állapotból igazzá lehet bárki, aki Isten Fiát, Jézus Krisztust személyes Megváltójának tekinti, azaz hisz Jézus golgotai áldozatában és feltámadásában. Így írja ezt Pál: ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz. (Róma 3:26) Istenről írja ezt az apostol. Tehát igazzá tenni és nyilvánítani csak Isten tud bárkit és ennek mércéje a Krisztusba vetett hit. Így már másképpen hallgatható ez a kérdés: igaz ember vagyok-e? Ha ugyanis hiszek Jézusban, mint a bűneimet magára vállaló Isten Fiában, aki feltámadásával még a halált is legyőzte, akkor én igaz ember vagyok. De látnom kell, hogy ekkor sem önmagamért vagyok igaznak nevezhető ember, hanem Krisztusért tekint rám az élő Isten úgy, mint igaz emberre. Mondhatom úgy is, hogy megigazított ember vagyok. Az Úr igazított meg a Krisztusba vetett hit által.

Mi van azokkal, akik nem hisznek Jézusban? Azok nem igaz emberek? Azok bizony nem. Isten előtt nem számítanak annak. Már pedig az az igazán lényeges, hogy Isten előtt minek számítunk. Mi, emberek önmagunkat és egymást is tartjuk valamilyennek, de ez csak egy dolog, a legfontosabb az, hogy Isten milyennek lát. Mert nem attól lesz valakinek örök élete, hogy mi azt gondoljuk róla, hogy neki lesz, hanem attól, hogy az Úr által Krisztusban kínált kegyelmet elfogadja.

Az igaz ember hitből él – mondja Igénk. Sokan pedig mondhatnák erre, hogy de az élet nehéz, főleg manapság, mert válság van. Nem kedveljük ezt a kifejezést, mert többnyire rosszul érint bennünket. De ez egy olyan helyzet, mely átgondolást, átértékelést kíván tőlünk. Ilyen kérdésekre kell, érdemes válaszolnunk: Mit csináltunk rosszul? Hol hibáztunk? Honnan hová jutottunk? És ezek a kérdések nemcsak az egyes embert kell, hogy elgondolkodtassák, hanem a közösségeket is: családi, falusi, városi közösségeket is. De Isten népét is. Lehet válságban az egyház? Lehet bizony! És válságban is van, amikor nem azt teszi, ami a dolga, az Istentől kapott feladata. Ha visszanézünk a középkor egyházi életére, akkor elmondhatjuk, hogy a keresztes hadjáratok komoly válságot mutattak. Isten nevében embert ölni megdöbbentő torzulás. Az egyházat képviselők pedig nemhogy ennek megakadályozásán munkálkodtak volna, hanem ellenkezőleg: erre bátorítottak. Vagy gondolhatunk a bűnbocsátó cédulák árusítására. Hatalmas válságról tanúskodott ez. Az Isten által ingyen, Krisztusban kínált bűnbocsánatot pénzért árulni? Elképesztő mélysége, válságos állapota volt ez az egyháznak.

Néhány héttel ezelőtt egy római katolikus bíboros nyilatkozatát olvastam, aki azt mondta, hogy a római katolikus egyház 200 évvel el van maradva a jelenkorhoz képest. Megújulásra lenne szükség kezdve a pápán, folytatva a bíborosokkal a sort… Félreértés ne essék! Én ezt nem azért idéztem, hogy a katolikus egyházat lejárjam, negatív színben tüntessem fel, sokkal inkább azért, mert ritkán szokta valaki belülről ennyire megkritizálni az egyházát. De nekünk nem is ez a lényeges, hanem az, hogy református egyházunk le van-e maradva és ha igen, mennyivel ahhoz a korhoz képest, melyben él? A református név ugyanis azt jelenti: visszaalakított, megújított. Az egyház az idők folyamán letért a Szentírásban kijelölt útról, emberi tévelygések miatt megromlott, ezért szükség volt megújítására. Ezt így tanulják konfirmandusaink. Szüntelen megújulás Istenre figyelve – ez egyházunk feladata. Nem társadalmi igények kiszolgálása, nem a politikai széljárás irányába való ide- odahajlás, hanem Isten hűséges képviselete.

Jézus azt mondta övéinek: ti vagytok a föld sója. Egy másik helyen azt mondta: ti vagytok a világ világossága. Ízesíteni és világítani: ez a kettős feladata egyházunknak és azon belül nekünk is, hiszen mi alkotjuk az egyházat. Istent úgy tudjunk hűségesen képviselni, ha tudjuk, mit vár el tőlünk. Ezért kell kezünkbe vegyük a Szentírást. A reformáció egyik fontos jelmondata nem véletlenül volt a Sola Scriptura, vagyis az Egyedül a Szentírás. Az egyház életének egyetlen mércéje Isten kijelentése, a Biblia. Ami ezen az alapon nem áll meg, azt el kell vetni, az tévelygés. Nem véletlenül történt a középkorban, amikor Luther Márton elolvasta, majd később saját nemzetének nyelvére lefordította a Bibliát, hogy azt mondta: amiről Isten beszél, hogy mi az ő választottainak, az egyháznak a feladata, és ami a mindennapi gyakorlatot mutatja, aközött óriási különbség van.

Sámuel 2. könyvét olvassuk a Bibliaolvasó Kalauz szerint. Néhány napja engem a 2. fejezet két mondata nagyon szíven talált. Az egyik így hangzik: Megkérdezte Dávid az Urat… Az volt a furcsa számomra, hogy Dávid egy egészen picinek, lényegtelennek tűnő dologban is megkérdezte az Urat. Vajon mi így teszünk? Meg szoktuk kérdezni Istent életünk kisebb-nagyobb döntései előtt? Párválasztás, gyermeknevelés, pályaválasztás, önkormányzati választás: ezekben a kérdésekben érdekel bennünket Isten véleménye? És az ettől kisebb horderejű kérdésekben? Isten szeretné elmondani, hogy miről mit gondol, csak sokszor nincs kinek, mert megyünk a saját fejünk után. Úgy gondoljuk, hogy tudunk mi dönteni az Úr nélkül is. Ez igaz, csak nélküle rossz döntéseket hozunk… A másik mondata a Sámuel 2. könyve 2. fejezetének, mely megszólított engem, így hangzik: nem tért el útjában sem jobbra, sem balra. Arra gondoltam ezt olvasva, hogy bizony ez az egyház feladata, de az enyém is, ha hívő embernek tartom magam. Isten elénk helyez egy egyértelmű irányt, de gyakran letévedünk róla, és csodálkozunk, hogy nincs rajtunk és azon, amit teszünk Urunk áldása…

A reformáció nagyjai felismerték azt, hogy feladatunk nem kevesebb, mint: vissza az alapokhoz! Mi az alap? – kérdezhetjük. Ha az egyházról elmélkedünk, akkor rossz is a kérdés, mert nem mi, hanem ki: Jézus Krisztus. Más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, aki a Krisztus Jézus – írja Pál apostol (1Kor 3:11). Egyedül Krisztusban van üdvösségünk! Senki másban. Hit által, kegyelemből üdvözülünk, nem cselekedetekért, hogy senki ne dicsekedjen! A középkorban nem így gondolkodtak, és nem így éltek az egyházat vezetők, ezért küldött Isten emberi eszközöket, hogy megújítsa a tévúton járó egyházát.

Ma is az a feladatunk, hogy Istenre figyelve ne gátjai, hanem eszközei legyünk a megújulásnak. Az egyház legyen egyház! Nem szolgáltató, hanem szolgáló egyházra van szükség. Nem emberi kívánságokat leső, hanem Isten akaratát teljesítő közösség legyen az egyház. Hogyan lehetséges ez? Isten Igéjének megújító ereje által. Isten az Ő Igéjén keresztül meg tud és meg akar újítani embereket, s általuk közösségeket is. Olvassuk, vegyük komolyan, éljük az Igét! Képviseljük Istent a világban jézusi indulattal. Ne szégyelljük hát az evangéliumot, mert Isten ereje az minden hívőnek üdvösségére. Élj hitből és ez meglátszik majd mindennapi életeden és vonzó lesz mások számára is! Ámen

Az istentiszteleten énekelt énekek: 84, 390, 171, 392, 438, 446 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük