2012 december – Oldal 2 – Tiszavasvári Református Egyházközség

Tékozlás? Magunkba szállás? Megbocsátás?

2012. december 9. vasárnap

(Szolgálattevő: Katona Béla református lelkész)

Textus: Lukács 15:11-32

Kedves Testvérek!

A Bibliaolvasó Kalauz mai napra rendelt szakasza az előbb elhangzó, talán a jézusi példázatok közül az egyik legismertebb, a tékozló fiú története. Advent 2. vasárnapján keressük meg azokat az üzeneteket ebből a történetből, igeszakaszból, melyek közelebb vihetnek bennünket a karácsony méltó megünnepléséhez!

A történet egyik fő szereplője a tékozlónak nevezett fiú valójában azért tékozló, mert együtt élt családjával, amiből aztán elege lett és kikérte az örökségből ráeső részt, majd eltávozva a családi hajlékból mindent eltékozolt. Mint Isten gyermeke próbáltam megközelíteni ezt az igeszakaszt és először az a kérdés merült fel bennem, hogy én jelenleg hol vagyok: az Atyai házban, vagy távolabb mennyei Atyámtól? Ha te ezt magadra vonatkoztatod, akkor valószínűleg azt mondod, hogy micsoda balga kérdés, hiszen itt vagy a templomban együtt énekelsz és imádkozol a gyülekezettel, jelenleg pedig éppen hallgatod a prédikációt. Ez számomra természetesen örömteli és megnyugtató, de ismerem azokat a veszélyeket, melyek leselkednek mindnyájunkra. Miről van szó pontosabban? Arról, hogy sok minden próbál elterelni mennyei Atyánk házából, közeléből. Lelki, szellemi irányzatok. Ezek így szólítanak meg: minek hallgatnád állandóan csak a gyülekezetedben elhangzó igemagyarázatokat, légy nyitott más irányok felé is! Még az se baj, ha más felekezetről, netán szektáról van szó, minek maradnál egy helyen? Próbálj ki mást is! Lehet, hogy ott találod meg azt, amire szükséged van! Végy egy kicsit innen, egy kicsit onnan, nincs abban semmi rossz sem! Elvégre szilárd jellemű, határozott ember vagy, akkor miért ne próbálkoznál máshol is… Ezzel szemben Isten Igéje azt mondja: ami gonosznak látszik, attól őrizkedjetek. Csak a gond ott van, hogy sok minden nem látszik gonosznak, sőt nagyon is csábítónak tűnik. Pontosan az a helyzet ez, mint amikor az Édenkertben megvezette a Sátán kígyó képében az embert. Csábítónak, kívánatosnak, finomnak tűnt az Úr által tiltott gyümölcs, de mi lett a következménye? Sok fájdalmas és szomorú dolog. Ugyanez a helyzet azzal az emberrel, aki egyszer megérezte, megtalálta az élő Istennel való kapcsolatot, közösséget, de indulni készül, egy másik út csábítónak, jónak, nagyszerűnek tűnik.

A tékozló fiú azt gondolta, hogy neki jobb lesz máshol, mint otthon. Igaz, én már hallottam hittanos gyermeket úgy fogalmazni, hogy mindenütt jobb, mint otthon, de a tékozló fiú nem így volt vele. Persze visszatérnék ehhez a megdöbbentően őszinte és megdöbbentően fájdalmas megnyilatkozáshoz, mely szerint mindenütt jobb, mint otthon. Nagyon megszántam ezt a gyermeket, aki mindezt kimondta, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon melyik gyermek mit él meg otthon? Kinek mit jelenthet a család és a családi fészek fogalma? Gondolatban visszanéztem saját magamra, gyerekkori önmagamra és arra a családra, melyben felnőttem és elgondolkodtam arról a családról is, melyben, mint apa a feleségemmel együtt két gyermeket nevelünk. Természetesen nem az a cél, hogy gyermekeink, amíg élünk mellettünk legyenek és egy fedél alatt éljük az életünket, de az sem normális, hogy idő előtt ott akarja valaki hagyni a családi fészket. Igaz, ennek számtalan oka lehet. Mondhatom, hogy minden eset más és más. Nem tudjuk, hogy igeszakaszunk fiatalja, aki távozni akar, miért jutott erre az elhatározásra. Talán kalandvágyból, talán szabadságvágyból, de menni készül. Az apja pedig nem tartja vissza.

Isten ugyanígy viselkedik velünk: ha menni akarunk mellőle, Ő elenged. Erőszakkal nem tart vissza. Szeretné, ha maradnánk, ha jobb belátásra térnénk, de nem láncol magához, hanem megengedi, hogy szabadon döntsünk, akár ellene is. Élhetünk nélküle is. Ha nem bízunk Benne eléggé, ha azt gondoljuk, hogy boldogulunk nélküle is, ha azt hisszük, hogy rajtunk más is tud segíteni, akkor Ő elenged. A csalódás viszont csak idő kérdése. Néhány napja olvastam egy idézetet, mely így hangzik: „Bármi, ami Jézus elé furakszik életünkben, a vesztünket okozza.” Milyen igaz! Csak nem vesszük mindig elég komolyan. Bármi vagy bárki Jézus elé furakszik életünkben, annak rossz vége lesz. A hívő ember ugyanis nem a saját elgondolásait követve él, nem bizonyos jónak látszó eszmei áramlatokat fog követni, hanem a Szentírásban önmagát és velünk kapcsolatos akaratát, szándékát kijelentő Istenre figyel. Ő van a hívő ember élete középpontjában.

Az idei adventünkben szeretne Isten Igéje elgondolkodtatni arról is, hogy milyen életet élünk? Ezt megmutatja az is, hogy kik vesznek körül és mivel töltenek meg. A tékozló fiú kicsapongó életet élt. Nem a szerettei vették körül, hanem az állítólagos barátai. Élvezte az életet, melyben neki senki nem dirigált. Milyen a te életed? Hogyan lehetne jellemezni? Engeded, hogy az Úr vezessen, vagy neked senki ne dirigáljon? Kik vesznek körül? Nem keveredtél rossz közegbe? Közeledik a karácsony, ezért meg kell kérdeznünk önmagunktól: milyen életet élünk? Tetszik ez az Úrnak? Része van Neki benne, engedem, hogy Igéje által vezessen, vagy arra megyek, amerre jónak látom?

További kérdéseket tesz fel nekünk Isten ez által a szakasz által. Ilyeneket: nem tékozlunk valamit? A házastársunkat, a családunkat nem tékozoljuk el az által, ahogyan élünk? Az időnket, a lehetőségeinket, az anyagi javainkat nem tékozoljuk el életvitelünkkel?

Az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket azonban ritkán tesszük fel magunknak. Talán csak akkor, amikor mélyre jutunk. Miképpen a tékozló fiúval is történt. Örült a nagy szabadságnak, vágyott a családi fészektől való idő előtti elszakadásra, megtette, amit kívánt, de egyáltalán nem jött be a dolog. A vágyott, az óhajtott, a nagyon kívánt csúcsok helyett igen mélyre jutott. Az már tényleg nagy mélység, amikor valaki a disznók eleségét is szívesen fogyasztaná, de nem teheti. Egy nagyon lényeges mondatot olvastam ezzel kapcsolatban a bibliai leírásban: „Ekkor magába szállt…” Itt fordul meg minden a tékozló fiú életében. Itt fordul vissza, vagyis újra jó irányba az élete, amikor magába száll és meglátja azt, hogy hol van és hogy, miért jutott oda.

Testvérek! Életünk válságai magunkba szállásra késztetnek bennünket. Az a gazdagsági válság, mely az egész világra kiterjed, és azon belül általában személyesen bennünket is rosszul érint, komoly tanulságokkal bír. Az egyik legfontosabb tanulság, hogy az ember tényleg addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. Ezt egy a pénzügyi világban járatos ember így fogalmazta meg: éljünk a lehetőségeinken belül. Fájdalmas és keserű megtapasztalás az, hogy amit néhány éve még bátran megtettek emberek, mert hirdették is sokan sok helyen, tudniillik, hogy a karácsonyi ajándékokat is hitelből vették, rá kellett jönni, hogy ez nem éri meg. Nekünk nem. A bankoknak annál inkább. De egy családi válság is sok mindenre megtaníthatja a tanulásra fogékony embert. Például arra, hogy nem jó a házastársnak hátat fordítva máshol keresni a boldogságot, mert lehet, hogy könnyed örömök várnak máshol, de valós boldogságot az Úr az általa nekünk rendelt segítőtárs oldalán ad nekünk. A mindenkori szülőknek is rá kell jönni, hogy gyermekeiket azért kapták Istentől, hogy felelősségteljesen irányítsák, szeretve neveljék, törődjenek velük. Ha valaki elhanyagolja a rá bízott gyermekek nevelését, ezt majd megteszi helyette más. Például a tévé, az internet, a rossz társaság. Ne engedjük, mert gyermekeinket ránk bízta az Úr!

A következő feladata, lehetősége adventi időszakunknak, hogy belássuk hibás döntéseinket, elkövetett vétkeinket, azokat nevén nevezzük és bocsánatot kérjünk attól, vagy azoktól, akiket megbántottunk valamivel. A tékozló fiú belátta, hogy balgaságokat művelt. Szembenézett önmagával és tetteivel és látta, hogy nem ott tart, ahová kívánkozott. Mi a megoldás? Vissza az atyai házba, szembenézni apámmal és elmondani neki, hogy nem vagyok méltó arra, hogy a fia legyek! De, ha béresei közül egy lehetek, már az is remek dolog. Belátni hibáinkat és bocsánatot kérni szerintem ott van azon a listán, melyek a világ legnehezebb dolgai közé tartoznak. Te hogy állsz ezzel? Könnyen belátod, ha hibázol vagy vétkezel? Neked könnyen megy a bocsánatkérés? És a megbocsátás? Az ugyanilyen nehéz. Legalábbis nekünk, embereknek. A tékozló fiú apjának nem esett nehezére. Ő pedig Istent jelképezi ebben a történetben. Öt dolgot ír az Ige arról, hogy hogyan fogadta az apa a hazatérő tékozló fiát: messziről meglátta (tehát már várta), megszánta, elébe futott (vagyis nem játszotta a durcást), nyakába borult és megcsókolta. Nem kérte számon, hogy hol járt, mit csinált, van-e még az örökségből, hanem megbocsátotta mindazt, ami történt, és azt is, amiről még csak később értesülhetett. Isten nekünk is így bocsát meg, s vajon mi hogyan tesszük meg egymással? Nehezen, kiengesztelhetetlenek tudunk lenni, soha nem felejtjük, amit ellenünk valaki elkövetett? Vagy készen állunk elfogadni a másik ballépéseit és szeretettel szemet hunyni a bennünket ért bántások fölött? Ez egy döntés az ember életében. Ez nem attól függ, hogy mit érzünk, hanem ez egy döntés: meg akarok neked bocsátani. Történt, ami történt, nem volt könnyű átélni, de megbocsátok, és többé nem vetem a szemedre, nem hánytorgatom fel. Tudom, hogy ezt könnyű nekem így elmondani, de kivitelezni annál nehezebb. S azt, hogy megbocsát valaki a másiknak, azt a tetteiből lehet meglátni. Történetünkben az apa a legszebb ruhával, gyűrűvel, saruval látta el hazatért gyermekét. Sőt, nagy mulatságot is csaptak.

Ezután találkozunk a másik, az idősebb testvérrel. Aki megtudja az egyik szolgától, hogy mi történt, és ő bizony emiatt nem volt hajlandó hazamenni, együtt örülni a már örvendezőkkel. Azt mondhatjuk az idősebb testvérről, hogy ő ugyan nem távozott el az atyai háztól, de még sincs minden rendben vele. Hiszen, ha rendben lenne, akkor rohanna haza, örülne a hazatért testvérének, hogy viszont láthatja, érdekelné, hogy merre járt és hogy van most. Nem, semmi ilyesmit nem látunk tőle. Ki van akadva, megharagszik és nem hajlandó hazamenni, hogy másokkal együtt ünnepeljen.

Isten, a mi mennyei Atyánk a tékozló fiakat mindig hazavárja és kész a megbocsátásra, újrakezdésre. S vajon mi, hogyan látjuk egymást? Legyen szó akár a családunkról, akár a gyülekezetünkről? Tudunk örülni a hazatérőnek, a visszatérőnek, vagy mi különbnek tartjuk magunkat? Nagyon sokat mondó az apa mondata: fiam, te mindig velem vagy és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene… Ha az Úréi vagyunk, akkor érezzük át, hogy mindene a mienk. Szeretete, kegyelme, irgalma, áldásai, közelsége, bocsánata. Ez pedig nemcsak azoké, akik régóta vele vannak, hanem azoké is, akik Hozzá találnak. Először vagy újra Hozzá találnak.

Adventi programod legyen az Úr melletti megmaradás. Persze ez mindig túlmutat egy mindössze négy hetes időszakon, de fontos, hogy Isten vezetését kérve tudjunk élni, mert akkor nem fognak nehezünkre esni az olyan Isten előtt kedves dolgok, mint a magunkba szállás, a bocsánatkérés, a megbocsátás. Ámen

Az istentiszteleten énekelt énekek: 460, 32, 305, 164, 395, 467

Hónap: 2012 december

Csodára várva

Isten tortája

AZ AJÁNDÉK

Tékozlás? Magunkba szállás? Megbocsátás?

Személyi változások a presbitériumban

Visszajön