2014.december 22. hétfő

Napi Ige és gondolat

*****

2014.december 22. hétfő

***************************************************************

 

Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és átadta nekik vagyonát. (Máté 25:14)

 

 

Istennek ma is vannak tervei. Már nagyon sok mindent kijelentett efelől. Néha úgy érezzük, mintha háttérbe vonult volna e világ nagy Gazdája, a Teremtő, a Megváltó. Pedig higgyük el igaz: „Nem szunnyad, nem alszik Izrael őrizője…”, a másik pedig: „Az én Atyám mindez ideig munkálkodik, én is munkálkodom…” – mondja Jézus. Ha úgy érezzük, hogy nincsenek nagy lelki megtapasztalások, és erőtlenek vagyunk a hitben, vagy Istent keressük, hogy hol van, hova lett, miért nem segít, akkor jusson eszünkbe, Ő most is munkálkodik. Az ének mondja: „Bölcs terveit megérleli, rügyet fakaszt az ág, mit sem ígér bimbaja, pompás lesz a virág.” Mi a teendő addig, míg felszínre jönnek tervei? Addig is legjobb a szolgálat. Abból, amit kaptunk. Vegyük észre, mi emberek, mindig kapni akarunk. Imádságaink nagy része is kérés. Nagyon kevés a hálaadó, dicsőítő, magasztaló imánk. Pedig a szolgálat itt kezdődik: megköszönni, amit kaptunk. Sokan nem veszik elég komolyan azt az egy tálentumot, amit kaptak. Ha lesz több, abból szolgálok, vagy szolgáljon, akinek több ideje, pénze, stb. van. Ez hálátlan dolog Isten iránt. Hiszen a legtöbben csak egy tálentumosak vagyunk. De egyrészt felfedeztük-e? Másrészt próbáltunk-e már hálásnak lenni érte? Aztán meg kell próbálni fejleszteni azt a területet. Így teszel? (Berencsi Balázs)

***************************************************************

A nap gondolata:

A keresztények a társadalomban erkölcsi bátorsággal foglalnak állást minden mellett, ami jogos, igazságos és becsületes… Meg kell találnunk helyünket a társadalomban. Akik felelősségteljes poszton vannak, jogosultak a tiszteletünkre, támogatásunkra és együttmunkálkodásunkra. (Billy Graham)

******************************************************

Imádság:

Uram! Köszönöm velem való terveidet! Hálás vagyok azért, mert használni akarsz. Tehetségem, képességeim Tőled vannak, add, hogy el ne ássam, hanem jól sáfárkodjak vele. Ámen

 

2014.december 21. vasárnap

Napi Ige és gondolat

*****

2014.december 21. vasárnap

***************************************************************

  Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és átadta nekik vagyonát. (Máté 25:14)

 

Azt látjuk a példázatban, hogy Isten kijelenti akaratát és megbízást ad szolgáinak. Ez is határozott terveiről tanúskodik. Terveiből annyit mutat meg, amennyi éppen elégséges. Ez esetben az, hogy vagyonát három emberre bízza, hogy távollétében – akármennyit is kaptak – kezeljék azt, nagy hűséggel. Itt jön képbe az emberi akarat. Kapcsolódnak-e a gazda elgondolásaihoz? Úgy várják-e haza eközben a gazdát, hogy eredményeket tudjanak felmutatni? Kettő dolgozik serényen, egy közülük fél a megbízótól és a megbízástól, ezért inkább elássa a kapott tálentumot, s saját dolgát megy végezni. Nem így gondolta el a megbízást, magáról többet gondolt és ez összekapcsolódik a többiek iránti irigységgel is. Mit mutat ez? Az ember ahelyett, hogy kapcsolódna a kijelentett dolgokhoz, a feladatokban részt venne, ahelyett önmagára tekint és elkezd magával foglalkozni. Nem érek tán annyit, mint a másik? Megéri-e ez nekem? Nem hű szolgákhoz illő módon viselkedik, hanem úgy, mint egy béres. Addig vesz részt a tervekben, amíg neki kényelmes. Nem is várja a gazdát haza, lényegében hidegen hagyja őt annak ügye. Aki így tesz, annak nehéz és megterhelt lesz a várakozása adventben is. (Berencsi Balázs)

***************************************************************

A nap gondolata:

Kereszténynek lenni nagyobb dolog, mint annak látszani. (Pázmány Péter)

******************************************************

Imádság:

Uram! Helyes lelki készülődésért könyörgök hozzád, hogy adventem elérje célját, mely nem lehet kevesebb, mint veled találkozni, rád hangolódni, elfogadni, amit, akit Te készítettél nekem is. Ámen

 

2014.december 20. szombat

Napi Ige és gondolat

*****

2014.december 20. szombat

***************************************************************

 

Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és átadta nekik vagyonát. (Máté 25:14)

 

Figyelembe kell venni azt, hogy Istennek nagyon erős akarata van, hogy terveit véghezvigye. Határozottan vezeti Isten alfától-ómegáig ezt a világot. Aki ebben kételkedik, vagy azt gondolja, hogy időnként nem így van, a világ, az ördög, vagy a bűn erősebb nála, az helytelenül látja. Isten ezeket is beleszerkeszti tervébe és ezzel együtt viszi célhoz elgondolásait. Örök tanácsvégzésébe mindezek fel vannak véve régtől. Nem kér senkitől tanácsot, nem kéri ki véleményünket. „Nem azé tehát, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” – mondja a Szentírás, mert az ember nem befolyásolhatja terveit. Sőt, nincs semmiféle hatással azokra. Egy másik Ige már a mi szempontunkból mutatja ugyanezt: „Mert Isten a kövekből is tud magának fiakat támasztani.” Azaz megcsinálja velünk is, de adott esetben nélkülünk is. Ám kegyelem, hogy az ember tudhat ezekről és részese lehet csodáinak. (Berencsi Balázs)

***************************************************************

A nap gondolata:

A szeretet minden megnyilvánulása visszahull a szeretetre, amelyből fakadt. Annak, aki szeret, nincsen szüksége arra, hogy emlékezzenek rá. Van az elevenek országa meg a holtak országa, s a híd a szeretet, csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme. (Thornton Wilder)

******************************************************

Imádság:

Köszönöm Istenem akaratodat, mely a legjobb nekem. Még attól is jobb, amit én akarok magamnak. Taníts engedelmeskednem és akaratomat alárendelnem a tiednek. Ámen

2014.december 19. péntek

Napi Ige és gondolat

*****

2014.december 19. péntek

***************************************************************

  Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és átadta nekik vagyonát. (Máté 25:14)

 

Adventet megelőzően több konferencia is volt egyházunkban. Így hallottam: a szeretetszolgálatunk készül a következő évi programokra. Érdekes volt arra gondolni, hogy általában a gyülekezetek majd kis idővel előtte találkoznak majd a programokra felhívással, pl. szeretethíd, stb. azonban a háttérben már most rengeteg tervezés, egyeztetés, és csapatmunka van jelen, hogy minden megfelelően elő legyen készítve. Ebből a programokban részt vevők már csak azt érzékelik, amikor meghirdetésre kerül a program, s kapnak időt az arra való felkészülésre. Aki számol rá, akár beépíti a gyülekezeti életébe, ahogyan évekig mi is tettük, azzal nem fog az megtörténni, mint másokkal, hogy lemaradnak a dologról. Én is kaptam ilyen visszajelzést: hát nektek ilyenre is van időtök? Ez számomra egészen egyszerűen a készületlenségről árulkodott. Nem számítottak a programokra és le is maradtak.

 

Valami hasonló dolog történik adventben is, Isten és ember kapcsolatában. Isten a háttérben készült sokáig, hogy az emberiségnek ajándékozza Jézust, a Szabadítót. Az ember része nem egyéb, mint készítse a szívét, hogy találkozzon élete ezzel az eseménnyel. Nehogy elmenjen mellette, nehogy szem elől tévessze. Ehhez a találkozáshoz ráhangolódás kell. Össze kell hangolni Isten akaratát és az emberi felelősséget, hogy megragadjuk ajándékát. Mi történik akkor, ha nem történik ez meg? Egészen egyszerűen kimaradunk Isten tervéből. Te hogy készülsz? (Berencsi Balázs)

***************************************************************

A nap gondolata:

Az újjászületésnél nem a régi ház tatarozásáról, hanem annak lebontásáról van szó. Nem a szív renoválását, hanem egy új szív és egy megújhodott lélek elnyerését jelenti. (Spurgeon)

******************************************************

Imádság:

Uram! Köszönöm velem való csodálatos terveidet! Hálás a szívem azért, mert gondolsz rám és cselekszel értem. Munkálkodj bennem és általam is! Ámen

 

2014. december 18. csütörtök

Napi Ige és gondolat

*****

2014. december 18. csütörtök

***************************************************************

 

Meg nem rendült bizalom

Mivel soha sem ingadoz: örök emlékezetben lesz az igaz. Semmi rossztól nem fél; szíve erős, az Úrban bizakodó. (Zsolt 112,6-7)
A bizonytalanság rettenetes dolog. Ha nem kapunk hírt hazulról, hajlamosak vagyunk az aggódásra, és nem fogadjuk el, hogy “ha nincs hír, az jó hír”. Ennek a szomorú állapotnak a gyógyszere a hit. Az Úr Lelke által szívünkbe derűt ad, és eloszlatja a jelenre és a jövendőre vonatkozó minden félelmünket.
Arra az Úrban való bizakodásra kell szorgalmasan törekednünk, amiről a zsoltáros beszél. Az Úrnak nem egyik vagy másik ígéretében kell bíznunk csupán, hanem Isten rendíthetetlen hűségében olyan bizalommal, amely meg van róla győződve, hogy Isten nem tesz velünk semmi rosszat, sem azt nem engedi, hogy bárki más ártson nekünk. Ez a szüntelen bizalom legyőzi az életünk ismert és ismeretlen nehézségeit. Hozzon a holnap bármit, Isten az Ura a holnapi napnak is. Történjék velünk akármi, amit még nem is sejtünk a mi Urunk az ismert és ismeretlen dolgoknak egyaránt Istene. Elszántan bízunk az Úrban, jöjjön akármi. Még ha a legrosszabb dolog történne is, Istenünk akkor is a legnagyobb és a legjobb. Ezért nem félünk, még ha meg is ijedünk, mikor bekopog a postás, vagy ha éjszaka távirattal riasztanak fel álmunkból.
Él az Úr, mitől féljenek az Ő gyermekei? (Prókai Árpád)

***************************************************************

A nap gondolata:

Akiknek Isten az Atyjuk, azoknak az Egyház az anyjuk. (Kálvin János)

******************************************************

Imádság:

Uram! Ha magamra és körülményeimre nézek, akkor sok bizonytalanságot látok, de ha hitben rád tekintek, megnyugszom, mert tudom, hogy hatalmas és erős Isten vagy, aki mindent, még engem is gondviselő kezében tart. Ámen

2014.december 17. szerda

Napi Ige és gondolat

*****

2014.december 17. szerda

***************************************************************

Létezik Isten?
Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. (Ezékiel 33:11)
Egyszer egy keresztyén ember elment a fodrászhoz, mert már nagyon hosszú volt a haja, és a nyár közeledtével kezdte zavarni. Hajvágás közben sokat beszélgettek a világ dolgairól, és amikor Isten is szóba került a fodrász ezt mondta: „Én nem hiszek Istenben. Hinnék, ha létezne. De Isten nem létezik!”
„Miért mondod ezt?” – kérdezte a vendég.
„Nos, elég annyit tenned, hogy kimész az utcára vagy bekapcsolod a híradót, és egyből rájössz, hogy Isten nem létezik. Szerinted, ha Isten létezne, lenne ennyi beteg ember? Történne ennyi szörnyűség a világban? Lenne ennyi elhagyatott gyerek? Ha Isten létezne, nem lenne ennyi fájdalom és szenvedés. Nem tudom elképzelni, hogy az a szerető Isten, akiről szoktak beszélni, megengedné ezt a sok rosszat. Ezt a kérdést ilyen egyszerű megválaszolni.”
A keresztyén kuncsaft elgondolkozott egy pillanatra, de végül nem mondott semmit. Amikor készen lett az új frizura és fizetés után távozott a keresztyén férfi, meglátott egy koszos, büdös, igénytelen, tetves hajú embert a fodrász üzlete előtt. Hirtelen visszafordult az üzletbe és ezt mondta: …„Tudod mit!? Fodrászok nem is léteznek!” – mondta a fodrászának.

„Te meg hogy mondhatsz ilyet? Szerinted akkor ki csinálta meg az előbb a hajadat, ha nem egy fodrász?”

„Nem! Ha létzenének fodrászok, akkor nem látnék koszos, ápolatlan és tetves hajú embert az utcán, mint például az, aki az üzleted előtt álldogál.”
„Jaj, ne fárassz! Persze, hogy látsz ilyeneket! De szerinted mit kezdjek vele, ha egyszerűen arra nem veszi a fáradtságot, hogy bejöjjön hozzám? Nem fogok kimenni és beráncigálni, hogy levágjam a haját, és rendbe tegyem. Nem kényszeríthetem!”
„Pontosan, ahogy mondod!” – vágta rá a választ a keresztény férfi – „Ez itt a lényeg! Isten létezik! De a legtöbb ember nem keresi, nem megy hozzá, hanem elzárkózik előle. Maximum, kiált egy „Jaj Istenemet!” és kész. Ezért van a világban sok szenvedés és fájdalom, mert Isten senkit sem kényszerít arra, hogy őt kövesse!” (Prókai Árpád)

***************************************************************

A nap gondolata:

A szomjas ember, ha nem az élet vízéből iszik, akkor az útjába eső pocsolyából fog inni! (Bódi Miklós)

******************************************************

Imádság:

Köszönöm Uram a biztos tudatot létezésed kapcsán. Örülök, hogy Hozzád tartozhatok. Könyörgöm, vond magadhoz azokat is, akik még létezésedben sem hisznek, nemhogy szeretetedre és kegyelmedre építenének. Ámen

2014.december 16. kedd

Napi Ige és gondolat

*****

2014.december 16. kedd

***************************************************************

Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született, és mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki attól született. (1János 5:1)
Az önigazultság nemcsak arra készteti az embert, hogy hamis színben tüntesse fel Istent, hanem arra is, hogy felebarátaival szemben szeretetlen és gáncsoskodó legyen. Krisztus példázatában az önző, irigy idősebb fiú leste az alkalmat, hogy bírálja tékozló testvérét. Minden tévedését, hibás lépését eltúlozta. Így próbálta igazolni saját engesztelhetetlenségét. Ma sokan ugyanezt teszik. Amikor valaki először veszi fel a harcot a kísértések özöne ellen, ridegen becsmérlik. Isten gyermekeinek mondják magukat, de Sátán szellemében járnak el. Felebarátaikkal szembeni magatartásuk miatt nem sugározhat rájuk fény Istentől… Ha felismered, hogy bűnös vagy, és tudod, hogy téged is csak mennyei Atyád szeretete mentett meg, akkor mélységesen szánod a bűnben szenvedőket. Ha az önzés jege leolvad szívedről, úgy fogsz érezni, mint Ő: osztozol az elveszettek megmentése felett érzett örömében. Ha Isten gyermeke vagy, így gondolkozol: a „te testvéred” az, aki „meghalt, és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott…” Ha nem vállalsz közösséget vele, akkor csak béres vagy a háziak között, nem pedig gyermek Isten családjában. Az öröm akkor sem szűnik meg, ha te nem mész üdvözölni az elveszett testvéredet. A hazatérőnek meglesz a helye az Atya mellett az ő szolgálatában. Akinek sok bűnét bocsátotta meg Isten, az nagyon szeret. Te pedig kint maradsz a sötétben. Mert „aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent, mert az Isten szeretet” (1Jn 4:8). (Prókai Árpád)

***************************************************************

A nap gondolata:

Isten mind a két kezével áld, az egyikkel kegyelmet oszt, a másikkal megszentelődést nyújt. Az egyik áldás csak a másikkal együtt nyerhető el. (Spurgeon)

******************************************************

Imádság:

Uram! Köszönöm, hogy szeretsz, de tudom, hogy balga gondolat lenne tőlem, ha a mások felé megnyilvánuló szeretetedet irigykedve nézném. Ellenkezőleg: örülnöm kell, ha mások megismernek Téged, vagy tékozlásukból hazatérnek. Adj ilyen lelkületet számomra! Ámen

 

2014. december 15. hétfő

Napi Ige és gondolat

*****

2014.december 15. hétfő

***************************************************************

 

Gondoskodás
Annak okáért, amikor alkalmunk van, cselekedjünk jót mindenekkel, különösképpen hitünk cselédeivel. (Gal 6,10)

Krisztus bizonyos értelemben gyülekezetére bízta saját tagjainak szűkölködőiről való gondoskodás kötelességét. Megengedi, hogy minden gyülekezetben legyenek szegények. Mindig lesznek közöttünk, és Krisztus a gyülekezet tagjaira helyezi a róluk való gondoskodás személyes felelősségét. Amiképpen egy igazi jó család tagjai gondoskodnak egymásról, szolgálva a betegeknek, támogatva a gyengéket, tanítva a tudatlanokat, nevelve a tapasztalatlanokat, így a hit háza népének is gondoskodnia kell szegényeiről és gyámoltalan tagjairól.
Minden egyes gyülekezetnek kötelessége, hogy gondos és értelmes intézkedéseket tegyen szegényei, betegei érdekében.
Az igazi keresztény a szegény emberek barátja, azért úgy bánik a bajban levő, szerencsétlen testvérével, mint egy gyenge, érzékeny növénnyel, Isten azt akarja, hogy munkásai úgy forgolódjanak a betegek és szenvedők között, mint az Ő szeretetének és kegyelmének követei. Letekint reánk, és figyeli, hogyan bánunk egymással. Figyeli, hogy Krisztus lelkületével kezelünk-e mindenkit, magas vagy alacsony rangút. Az Úr szegényei tekintetében nincs semmi kétség: minden esetben segítenünk kell őket, ha javukat szolgálja.
Hogyan viselkedsz felebarátoddal? (Prókai Árpád)

***************************************************************

A nap gondolata:

Szükségünk van megtalálni Istent, de Őt nem találhatjuk meg a zajban és nyugtalanságban. Isten a csend barátja. Nézzétek a természetet, ahogy a fák, a virágok, a fű csendben növekszik; nézzétek a csillagokat, a Holdat és a Napot, ahogy csendben haladnak… Szükségünk van a csendre.

******************************************************

Imádság:

Köszönöm Istenem, hogy engem is használni akarsz mások megsegítése kapcsán. Segíts, hogy ne legyek fukar, hanem szeretettel és törődéssel tudjak viszonyulni a rászorulók felé. Ámen

 

 

2014. december 14. vasárnap

Napi Ige és gondolat

*****

  1. december 14. vasárnap

***************************************************************

 

Hagyjuk Isten szavát pontosan úgy, ahogy van!

 

Ímé, ezek az Ő útjainak részei, de mily kicsiny rész az, amit meghallunk abból! Ám az Ő hatalmának mennydörgését ki érthetné meg? (Jób 26,14)

 

Isten Igéje titokzatos dolgokat is magában foglal, amelyeket itt a földön sohasem érthetnek meg teljesen. Az Ige bemutatja Isten szándékait, amelyek átfogják az emberi történelem minden korszakát és csak az örökkévalóság végtelen pályáin érik el beteljesedésüket. Titok marad a bűn keletkezése, Krisztus testtélétele, az újjászületés, a feltámadás és még sok más bibliai esemény. Isten azonban elég bizonyítékot szolgáltatott a Szentírásban ahhoz, hogy meggyőződhessünk annak isteni eredetéről.

Nem szabad kételkednünk az Igében azért, mert nem értjük meg a Gondviselés minden titkát. Néhol csak tiszta ténymegállapításokat olvasunk, minden magyarázat nélkül. Bár nem értjük velük kapcsolatban a „miértet” és a „hogyant”, bizonyosak lehetünk abban, hogy e kijelentések igazak, mert Isten mondja őket. A nehézségek kizárólag az emberi gondolkodás erőtlenségeiből és korlátaiból származnak.
Sokszor büszkeség vegyül a Biblia igazságainak vizsgálatába. Emberek legyőzöttnek tartják magukat, és türelmetlenek, ha képtelenek kielégítő magyarázattal szolgálni a Szentírás minden egyes részét illetően. Megalázónak tartanák, ha elismernék, hogy nem értik az ihletett szavakat. Nem akarnak türelmesen várni, míg Isten jónak látja felfedni előttük az igazságot. Emberi büszkeségükben azt gondolják, hogy képességeik elégségesek a Szentírás megértéséhez. És ha mégsem értik, tagadni kezdik a tekintélyét. Emberek, akiket emberi erőtlenségek vesznek körül, akik többé-kevésbé környezetük hatása alatt állnak, és akiket öröklött és szerzett hajlamaik távolról sem tettek bölcsekké vagy mennyei gondolkodásúakká, vállalkoznak arra, hogy törvényszék elé állítsák Isten szavát, és ítéletet mondjanak arról, hogy mi benne az emberi, és mi az Istentől származó. Halandó emberek, korlátolt, rövidlátó nézetekkel, szakavatottnak tartják magukat a szent iratok bírálgatására.

Hagyjuk Isten szavát pontosan úgy, ahogy van! Emberi bölcsesség ne merészkedjen csökkenteni a Szentírás egyetlen megállapítását sem! Mesterem nevében kérlek: „oldd le a sarut lábadról, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!” (Prókai Árpád)

***************************************************************

A nap gondolata:

A templom a közösség építésének a legfontosabb helye. (Bagdy Emőke)

******************************************************

Imádság:

Uram! Lábam előtt mécses a Te Igéd. Áldalak érte. Ámen