2015. január 6. kedd

Napi Ige és gondolat

*****

2015. január 6. kedd

***************************************************************

 

Van-e békességed?

 

„A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.” (Gal 5,24)

„Jobb a hosszútűrő az erősnél; és a ki uralkodik a maga indulatján, annál, a ki várost vesz meg.” (Péld 16,32)

Elmondhatja-e valaki magáról, hogy ő sosem indulatos, sohasem bosszankodik? Ha már azt hinnénk, hogy sokat haladtunk előre ezen a területen, akkor biztosan kapunk egy próbát, ami könnyen lehet, hogy bebizonyítja, van még mit fejlődnünk. De akik a Krisztuséi, azok győzni tudnak. Olyan jó, hogy van ennek logikus magyarázata is, értelemmel is beláthatjuk, hogy lehet győzni.

Talán mindannyiunk életében vannak olyan emberek vagy gyerekek, akik különösen képesek arra, hogy felbosszantsanak bennünket. Hálás vagyok az Úrnak, hogy meg tudtam érteni ezt. Sokszor elbuktam ezen a téren, és sajnos még ma is elbukom néha. Valaki nagyon ért hozzá, hogyan bosszantson fel. Egyik ilyen alkalommal, amikor éppen azon volt, hogy hergeljen, azt találtam neki mondani teljes lelki nyugalommal, hogy bármit mond, úgysem tud felbosszantani. Éreztem, hogy velem van az Úr, békességet, nyugodtságot adott. Ezt érezhette meg ő is, mert csoda történt. Ez a mondat olyan volt, mintha egy bombából kihúznák a gyutacsot. Nem volt értelme tovább ingerelnie. Abba is hagyta. Az volt a célja, hogy felbosszantson. Ha sikerül neki, győzött is. Talán azért értettem meg ezt olyan nehezen, mert nem emlékszem rá, hogy én ilyen lettem volna. Nem emlékszem, hogy bosszantani vagy hergelni akartam volna szándékosan bárkit. Talán ő sem tudatosan teszi, hanem ösztönösen. Az alkalmazott módszer mindenesetre hatott. Ajánlom mindenkinek, hogy Isten segítségével próbálja ki. (Prókai Árpád)

 

 

 

 

***************************************************************

A nap gondolata:

Minél több szeretet ajándékozunk, annál gazdagabbak leszünk.”  (Adrienne von Speyer)

******************************************************

Imádság:

Türelmes ÚR!  Taníts türelemre engem is, kérlek!  Ne fizessek a rosszért rosszal. Ne a szemet szemért elvet kövessem, hanem a parázsgyűjtéssel foglalatoskodjak. Hadd lehessek a TE segedelmeddel,  a jóért jót és a rosszért is jót cselekvők tanítvánnyá  lenni! (M. S.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük