A keresztség értelméről D. Dr. Csiha Kálmán püspök a Reformátusok Lapja egyik számában a következőképpen ír:
Mit jelent a KERESZTSÉG?
Valamikor, kicsi koromban megkereszteltek. És én is megkereszteltetem a gyermekemet.
Mit is jelent ez? És miért is történik?
A keresztség szakramentum, azaz szent dolog, amit Jézus Krisztus rendelt el. Ő mondta: „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának Fiúnak, Szent Léleknek nevében.”(Mt. 28. 19.) Azóta hány rendeletet kiadtak a változó világ hatalmasai. Egyik parancs jött, a másik ment. De ez a parancs megmaradt. Miért nem tűnt el a változó idővel? Mert ez az Isten parancsa volt.
A keresztség nem névadás. Valami egészen más. Ha veszek egy könyvet és beleírom a nevemet, ez azt jelenti, hogy ez a könyv az enyém. A könyvnek megvan már a címe, de én fizettem érte, az én tulajdonom. A keresztség alkalmával is megvan már a gyermek neve. De a keresztség vizével, ami az Úr Jézus érette is kifolyt vérét jelképezi, Jézus ráírja a lelkére az Ő nevét. Ez azt jelenti: ez a gyermek az enyém. Szenvedtem és meghaltam érte, feltámadtam érte. Megfizettem érte is a bűnből és a halálból való megváltás díját, számára is megszereztem az örök élet lehetőségét. Ez a gyermek az enyém.
Nagydolog tudni azt, hogy a Jézusé vagyok, és a Jézusé a gyermekem is. Amikor a diktatúra alatt letartóztattak, és vallatni kezdtek, úgy éreztem, hogy itt meg kell halni. Nincs senki, aki segítsen. Akkor eszembe jutott a Heidelbergi Káté első kérdése (Az egész Szentírás tanítását összefoglalja a Heidelbergi Káté, és az egész Kátét az első kérdés): Mi életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod?- Hogy úgy mind testestől, mind lelkestől, akár élek, akár halok, nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett. Engem a Sátán minden hatalmától megszabadított. És úgy megőriz, hogy az én mennyei Atyám akarata nélkül még csak egy hajszál sem eshetik le a fejemről, sőt inkább mindennek az én javamra és üdvösségemre kell szolgálnia…
Akkor jöttem rá: velem nem az lesz, amitől én félek, vagy amit gonosz emberek akarnak. Velem az lesz, amit Jézus akar, mert én az övé vagyok. Így tűnt el belőlem a félelem.
Megkereszteltek. A Jézusé vagyok, és a keresztség parancsolatában Ő azt ígérte: „És íme én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt. 28, 20). Nem lesz megkeresztelt gyermeked életében egy nap, amikor Jézus ne lenne vele. Te nem tudsz majd mindig vele maradni, az élet elszakítja tőled, és lehet, hogy lesz nap, amikor kétségbeesve és tehetetlenül gondolsz majd reá, hogy mi van vele. Ne felejtsd el: Jézus ígérete akkor is, ott is érvényes lesz: Ő akkor is ott lesz mellette.
De mikor kereszteljük meg a gyermekeket, kicsi korukban, amikor azt sem tudják, hogy velük mi történik? – Mert Jézus keresztsége nem a mi belső elhatározásunk, hanem a Jézus elhatározásának gyümölcse. Amikor megcsókoltad megszületett kisgyermekedet, ő nem tudta, hogy ki csókolta meg. Nem is az volt a fontos, hogy ő tudja, hanem az, hogy tudtad te: ez az én kisgyermekem. Valahogy ilyen a keresztség is: az Isten előlegezett szeretete. Az Ószövetségben ez egy külső, testi jel volt: a gyermek körülmetélése nyolcadik napjukon, Jézus e helyett a lelki jelet hozta: a keresztséget.
A Szentírásban két keresztelési parancsot találunk. A Márk evangéliumában így szól az egyik: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az Evangéliumot minden teremtésnek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.” (Mk.16,15-16.)
Itt először van a hit, azután a keresztség. Ez a felnőttekre vonatkozik. Természetes, hogy az apostolok működése idején, a felnőtt zsidókból vagy pogányokból keresztény hitre térőket meg kellett keresztelni. A keresztelés alkalmával ezeknek már tudniuk kellett, hogy miért keresztelkednek meg. A másik keresztelési parancs így szól: ”Tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Mt. 28, 18- 20.) Itt először van keresztség és azután a tanítás úgy, ahogyan mi gyakoroljuk a gyermekeinkkel. Ez a gyermek keresztség alapigéje.
Majd jön idő, amikor a gyermekünk is ünnepélyesen kinyilvánítja belső elhatározását Isten és a gyülekezet színe előtt. Ez lesz a konfirmáció alkalma. Addig nekünk kell erre nevelnünk és felkészítenünk. Szülők és keresztszülők erre teszünk fogadalmat a keresztségalkalmával. Nagy feladat ez, felelősséget vállalnunk egy életért.
Vannak, akik azt mondják: én nem befolyásolom a gyermekemet. Majd, amikor felnő, döntsön ő maga: Akar-e hinni Istenben, akarja-e követni Jézust, vagy nem. Látszólag tiszteletreméltó liberalizmus, valójában megdöbbentő felelőtlenség ez. Mondhatom-e városon, amikor egyedül engedem a gyermekemet, döntse el ő, hogy majd átmegy-e a zebrán, amikor pirosat mutat a lámpa, vagy megvárja a zöld fényt? Nem mondhatom, mert én tudom, hogy halálos veszély átmenni a piroson. És ha egyedül küldöm el, gyilkosává lehetek. Az élet különös átkelő. Még inkább szükség van a tanácsra, a nevelésre, a kézen fogó vezetésre. Különben a gyermekem lelkének gyilkosa lehetek.
Miben áll a kereszteléskor tett fogadalom teljesítése? Úgy nevelem és neveltetem. Nevelésből és neveltetésből. Az első iskola a család. A gyermekünk itt tanulja a legtöbbet. Beleivódik a lelkébe mindaz, amit lát. Hatvan-hetvenévesen is vissza fog emlékezni arra, hogy imádkoztak-e otthon a szülők, vagy káromkodtak. A gyermeket hittanórára küldeni kell, de templomba együtt kell jönni vele. Példaképre van szüksége szülőben, keresztszülőben, nagyszülőben. Még hatvan-hetvenéves korában is jól esik megsimogatni majd egy öreg templompadot, s arra gondolni: itt ült az én édesapám, itt énekelt édesanyám. Az ő életüknek olyannak kell lennie, mint a nyitott ablaknak, amin át beragyog Krisztus szeretete, Isten közelsége. Persze, vannak befalazott lelkű, vakablakos szülők is. Nehéz annak a gyermeknek napot látni, amelyik ilyen családban nőtt fel!
Szülőnek, keresztszülőnek, nagyszülőnek is sokat kell imádkozni gyermekük hitre jutásáért, üdvösségéért. Nem csak egy földi életre indítjuk el őket, hanem a földi életen túl vagy a mennyország vagy a kárhozat felé.
A keresztség ugyanakkor a keresztény gyülekezetbe való beoltás, beiktatás is. Gyermekünket úgy kell nevelnünk, hogy tudja, a családi körön kívül sincs egyedül. Tagja egy nagycsaládnak: az Isten családjának, az Anyaszentegyháznak, és ezen belül a Magyar Református Egyháznak is. Tanítsuk meg arra, hogy aki hitét, szüleit, nemzetét szégyelli, és nem meri megvallani, az nem méltó arra, hogy embernek nevezzék. Ne csak egyháztaggá, hanem hitvalló kereszténnyé, Krisztus tanítványává neveljük őket úgy, hogy nevelődjünk velük együtt még inkább azokká. (D. Dr. Csiha Kálmán püspök írása)
Áldott lenne, ha a gyermeküket megkereszteltetni akaró szülők elgondolkodnának ezen sorokon és felelősségteljes döntést hozva kereszteltetnék meg gyermeküket, majd komolyan vennék az ezzel járó kötelezettségeket is!
Ebben szeretnénk mi Önöknek segíteni!
Tisztelettel: a gyülekezet lelkészei